Menü

Rendész Kupa

Rendész Kupa

A Honvédség első ízben, hagyományteremtő szándékkal rendezte meg Budapesten a Rendész Kupát. A Petőfi laktanyában több mint 100 sportoló gyűlt össze, hogy megmérettesse magát. A küzdelmeket megtekintette Gedó György olimpiai bajnok ökölvívó és Furkó Kálmán 8 danos nyugállományú ezredes, aki a hazai kyokusinkai karate megalapítójaként tartanak számon. A versenyzőket kezdő és haladó kategóriákra osztották szét. Négy versenyzőnk két arany, egy ezüst és egy bronzérmet szerzet. Takács Petra két fölényesen nyert mérkőzéssel szerezte meg az elsőséget, és kapta a legharcosabbnak járó különdíjat is. Székács Ádám egy döntőfölényes győzelemmel, és egy verességgel debütált első ökölvívó tornáján ezzel a dobogó második fokára állhatott fel. Karácsonyi Richárd a legerősebb mezőnyű súlycsoportba került, ahol két a rekordjuk alapján rutinosnak mondható profi ökölvívóval csapott össze, mindkét mérkőzésen szoros pontozással maradt alul, így bronzéremmel zárta a tornát. Szuknai Zsuzsanna szeniorként egy feladásos győzelemmel végzet az első helyen. A jó hangulatú, színvonalas rendezvény kiváló tapasztalatszerzési lehetőség volt a versenyzőinknek. Remek kezdeményezésnek tartjuk a honvédség részéről, reméljük lesz folytatása! Mi ott leszünk! 

Gratulálunk a versenyzőknek a remek küzdelmekhez és az elért eredményekhez!

Box Világ
vissza

A weboldalon cookie-kat használunk, a jobb felhasználói élményért. OK