Menü

Sikeresen zárult a Fesztivál Kupa

Sikeresen zárult a Fesztivál Kupa

Immár ötödik alkalommal rendezte meg a Boxvilág Se a Fesztivál Kupát az államalapítás rendezvénysorozatának részeként. Idén nem volt kegyes az időjárás a szervezőkhöz. Ugyan szabadtéri rendezvényként minden évben két helyszínnel készülünk idén kellett először a "B" tervet megvalósítanunk. Bár az utolsó pillanatig kitartottak a szervezők, és a zsűri a

szabadtéri lebonyolítás mellett, végül a klub Napos úti edzőtermébe került a Torna. A helyszín változás ellenére percre pontosan a terv szerint kezdődött a rendezvény, melyet
Mihálffy Béla országgyűlési képviselő, Dr. Kassai László a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnökségének tagja és Tóth Zsuzsanna a MÖSZ főtitkára nyitott meg. A tervezettől kisebb közönség előtt ugyan, de jó hangulatú versenyt és remek mérkőzéseket láthattak az érdeklődők, hiszen komoly presztízs csatákra is sor került. A 29 mérkőzésből az U12-től az elit kategóriáig minden korosztály megtalálható volt, valamint sor került két profi mérkőzésre is. A Boxvilág Se versenyzői közül Kántor Dominik, Terhes Marcell, Kolozsi Péter, Abonyi Péter, Héli Gábor és Takács Petra húzott kesztyűt. Mindannyian odatették magukat és szépen teljesítettek. Héli Gábort a zsűri különdíjban is részesítette.
Köszönjük minden résztvevőnek, hogy az ünnepnapon is az ökölvívást, és a Fesztivál Kupát választotta!
Gratulálunk a csapatoknak, a versenyzőknek az eredményekhez különösen a Boxvilág Se versenyzőinek!
Köszönjük a támogatónknak, hogy hozzájárultak ehhez a sikeres naphoz!
Szeged város Sport bizottsága, THS Holding Kft., Szélmalom vendéglő, Kati cukrászda, Webkey shop, pazzarshop.hu, Compact vegetables Kft., Ruzsa Roland képviselő úr
Box Világ
vissza

A weboldalon cookie-kat használunk, a jobb felhasználói élményért. OK